A cikk eredetileg a Demokrata hetilap április 13-ai számában jelent meg.
Az egyik uniós tagállam vezetője bizonyítékokat kért arra vonatkozóan Volodimir Zelenszkijtől, hogy az úgynevezett bucsai mészárlás nem volt megrendezett. Az ukrán elnök erről a német Bildnek adott interjújában beszélt arra a kérdésre válaszolva, hogy mi volt a legrosszabb, amit az elmúlt napokban hallott. Zelenszkij csodálkozással vegyes megütközése érthető: az országában dúló valódival párhuzamosan tomboló információs háború legaktívabb szereplőjeként megszokta, hogy ő kérdez, ő követel és ő kér számon mindenkit, aki nem úgy segíti Ukrajnát, ahogy ő gondolja. Attól már elszokott, hogy valaki megkérdőjelezze az általa terjesztett narratívát, és bizonyítékokat kérjen tőle. Az meg egyenesen értelmezhetetlen számára, ha mindezt nyugati politikus teszi. Pedig az ukrán elnök is megérthetné, hogy a háborús bűnök vádja komoly dolog, azt nem lehet csak úgy bemondásra elhinni. Persze Volodimir Zelenszkijnek abban igaza van, hogy ha a történtekre hivatkozva már újabb szankciókat is kivetettek Oroszországra, akkor mért kell forszírozni ezt az egészet. Talán csak azért, mert a mostani hisztérikus hangulatban mindenki minden Moszkvát sújtó határozatot megszavaz, betilt és kitilt mindent és mindenkit, ami orosz, ám akadnak még olyanok, akik azért szeretnék tudni az igazságot.
Főképp az olyan esetek után, amelyek finoman szólva, megkérdőjelezték az ukrán fél szavahihetőségét. Hiszen a háború első áldozata az igazság, és egyik fél olvasatát sem kell azonnal kész tényként elfogadni még akkor sem, ha az egyik agresszor, a másik pedig áldozat. Az egyik kisebbítené a bűneit, míg a másik felnagyítja azokat. Emlékezzünk csak a háború első napjaiban nagy port felverő történetre a fekete-tengeri Kígyó-sziget őrzőiről. A kijevi propaganda világgá kürtölte a hírt, hogy a román partokhoz közeli kis sziget 13 védője nyomdafestéket nem tűrő módon küldte el melegebb éghajlatra az őket megadásra felszólító orosz katonákat, majd egytől egyig meghaltak a sziget védelméért folytatott harcban. Volodimir Zelenszkij posztumusz az Ukrajna Hőse címmel is kitüntette őket. Aztán kiderült, hogy élnek: orosz fogságba kerültek és Szevasztopolba vitték őket.
De említhetnénk a mariupoli kórház és a színház esetét, amelyeken felhördült a világ, mindenki konstatálta, hogy milyenek az oroszok, aztán a média elengedte az egészet. Senkit sem tette fel a kérdést, hogy ilyen szörnyű támadás után hol vannak a halottak, vagy hogyan maradhattak meg ép állapotban a szétbombázott színház falai. Elsikkadt a hírzuhatagban, hogy kérdések sora merült fel a történtekkel kapcsolatban, szemtanúk állították az alapverzió ellenkezőjét, és kiderült, hogy valószínűleg a várost védő ukránok mozgatták a szálakat, és színezték érdekeiknek megfelelően a képet. De ez már nem illett bele a nyugati fősodrú média által sugallt képbe.
Eljutottunk odáig, hogy Oroszország és a Nyugat szembenállásában mindkét oldal igyekszik kizárni a sajátján kívüli narratívákat, és mivel ezt az Egyesült Államok vezérletével a Nyugat hatékonyan megoldja, a világnak ez a fele olyan buborékba került, mint egykor a szovjet emberek. Ilyen körülmények között vívható a legkönnyebben a totális propagandaháború, amelyben gátlástalanul el lehet adni hamis zászlós támadásokat, dehumanizálni a másik felet, amely agresszorként eleve hátrányban van ebben az információs háborúban. A kommunikációs stratégák az érzelmeket célozzák, így nem véletlenül halljuk, olvassuk, hogy hány gyermek esett a háború áldozatául vagy hány iskolát, kórházat ért támadás.
Erősen emlékeztet ez az információs stratégia a szíriai háborúra abban is, hogy véletlenül éppen a kulcsfontosságú momentumokban – így béketárgyalások előtt – derült fény valamilyen szörnyűségre, amelyet aztán, ahogy elérte a kellő hatást, el is engedett a média. Majd kiderült, hogy a hír hamis volt.
Míg az orosz csapatokról egyre gyakrabban olvashatjuk a médiában, hogy nőket erőszakolnak meg, rabolnak és civileket vegzálnak, addig az ukrán oldal bűnei valahogy elsikkadnak. Még a foglyok lábon lövéséről, kivégzéséről szóló dokumentált esetek sem kapnak igazán nagy nyilvánosságot, mint ahogy azt is szemérmesen elhallgatja a világ, hogy különösen az azovosok a civileket is gyakran használják élő pajzsként.
Így vagyunk a bucsai mészárlással vagy a kramatorszki vasútállomás elleni rakétatámadással is. Mindkét esetben csupán annyi a biztos, hogy rengeteg a civil áldozat. Ennek ellenére a nyugati média mindkét esetet az orosz csapatok által elkövetett háborús bűnként tálalja. A világsajtóban elterjedt verzió szerint Bucsa városában, amit az oroszok március 11-én foglaltak el, az utcákat polgári áldozatok maradványai szegélyezték. Voltak köztük, akikkel szemmel láthatóan becsapódó tüzérségi gránát végzett. De olyanok is, akiket nem pusztán agyonlőttek, hanem az alapján, hogy a kezük hátra volt kötözve, kivégeztek. Az ukránok több mint 300 halálos áldozatról beszéltek. Ezekről ott vannak a fényképes beszámolók, csak azt nem tudjuk, hogy a halottak mikor és hogyan kerültek oda. A Maxar Technologies műholdas felvételein állítólag már március 19-én holttesteket és tömegsírt lehetett látni, ami a környéken folyt összecsapások fényében egyáltalán nem meglepő. Ennek a bizonyítéknak a megbízhatóságát azonban megkérdőjelezi, hogy a felvételeken nincs dátumkód, a Maxar két legnagyobb tulajdonosa, a Vanguard és a Blackrock befektetési alap pedig finoman szólva is nagyon szoros kapcsolatot ápol a CIA-val. A Der Spiegel szerint a német hírszerzés, a BND orosz egységek rádióforgalmazásának lehallgatása során szerzett értesülései is alátámasztják, hogy a katonák teljesen hétköznapi módon lőttek fegyveres civilekre. Az is felmerült, hogy az oroszok kivonulása után éppen a településre benyomuló ukrán szélsőségesek tisztogattak és végezték ki azokat, akiket kollaboránsoknak gondoltak.
Hogy ez utóbbi mennyire nem légből kapott verzió, azt igazolja Zelenszkij elnök tanácsadójának egy bejegyzése is. Anton Gerascsenko arra szólította fel az érintetteket, hogy Kijev megyében most le kell számolni mindazokkal a békés lakosokkal, akik együttműködtek az oroszokkal. Gerascsenko egyértelművé tette, hogy ezen a hosszú listán rajta vannak azok is, akik humanitárius segítséget fogadtak el, mert különben éhen haltak volna. A tanácsadó ehhez még hozzátette, így kell eljárni minden körzetben, ahonnan kivonulnak az orosz erők. Ezek a mondatok azért nagyon érdekesek, mert azokon a hírhedt bucsai felvételeken a halottak mellett vagy alatt orosz segélycsomagok voltak… De felidézhetjük a hírhedt azovos Bossman Telegram csatornáján közzétett, majd utóbb eltávolított videót is – The work of the Bossman Boys in Bucha –, amelyen az orosz csapatok kivonulása után közvetlenül benyomuló területvédelmiek élén Szergej Korotkov fejkamerája rögzíti a történéseket: az egyik fegyveres megkérdezi tőle, hogy a kék szalag nélküli srácokat lelőheti-e. (A helyi civilek fehér karszalagot kaptak a béke jeleként, az ukrán harcosok pedig kéket és sárgát.) „Hát persze, b…d meg!” – jött azonnal a válasz… Kellemetlen lebukás, így járnak a neonácik, amikor elkezdenek dicsekedni a hőstetteikkel.
De az is elgondolkodtató, hogy miután az orosz csapatok március 30-án elhagyták a várost, a bucsai polgármester pedig boldogan nyilatkozott erről és egy szót sem ejtett a bevonuló ukránoknak a mészárlásról. Pedig logikus lett volna. De az is furcsa, hogy a nem éppen sietve kivonuló orosz egységek ilyen nyilvánvaló bizonyítékokat hagytak volna maguk után. Aztán jött a nagy leleplezés, egy felvétel, amin az ukrán katonák kötéllel vonszolják a holttesteket az utcán egy megfelelő pozícióba. A felvételeket nézve egyébként több gyanús dolgot is láthatunk. Így például azt, hogy a holttestek körül nincs vér, egy másikon pedig előbb csak kettő, utóbb már három holttest is látható ugyanott.
Az ukrán fél azt állítja, hogy háborús bűn történt, civileket végeztek ki szándékosan. Az orosz fél tagad és az ENSZ Biztonsági Tanácsában kérte az ügy kivizsgálását. A világ felhördült, és a holttestek láttán joggal szörnyülködik, az Egyesült Államok és az Európai Unió pedig erre hivatkozva újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen. Az Európai Bizottság elnöke elment Bucsába és a helyszínen uniós tagsággal kecsegtette Zelenszkij elnököt. Az ítélet tehát azonnal megszületett, miközben finoman szólva is egyre ellentmondásosabb információk kerülnek elő a történtek kapcsán.
Ám még el sem ültek a bucsai ügy hullámai, máris több mint 50 áldozatot szedett egy a kramatorszki állomás épületébe becsapódó rakéta. A fősodrú média ebben az esetben is gondolkodás nélkül elfogadta az ukrán narratívát, miszerint az oroszok lőttek. Csakhogy sem az orosz hadseregben, sem a szeparatistáknál nincs rendszerben a becsapódó Tocska–U típusú rakéta. Gyakran használják ellenben az ukránok. így aztán az is kiderült, hogy a sorozatszám nagyon közeli a korábbi ukrán támadásoknál használt rakétákéhoz. Arról nem is beszélve, hogy a rakétát a ballisztikai adatok szerint ukránok által ellenőrzött területről lőtték ki. Nem számít, az ítélet ebben az esetben is megszületett. Az oroszok voltak.