Cal Newport a washingtoni Georgetowni Egyetem matematikusa. Alig negyvenesztendős korában elmondhatja magáról, hogy nyolc elképesztően népszerű életvezetési könyvet írt, mindegyiket a modern technológiák szerepének egészséges és hatékony korlátozásáról a mindennapjainkban. Egyik kedvencem, a 2016-os Deep Work (mély munka) azzal foglalkozott, milyen módszerekkel tudunk fókuszáltak – s ezáltal hatékonyak – maradni a munkában, miközben minden irányból egyre többféle inger tesz erőszakot a koncentrációs képességünkön. Newport legutóbbi kötete, a Digital Minimalism (digitális minimalizmus) már egyfajta kulturális mozgalom nevét viseli. Szerzőnk szerint az okostelefon előtti életminőség és „analóg kontroll” a kellő tudatosság mellett bárki által visszanyerhető, sőt ez lehet a 2020-as évtized egyik izgalmas új trendje.

A technológia tudati veszélyeinek kritikája természetesen a legkevésbé sem új jelenség. Platón komolyan aggódott amiatt, hogy a kimondott szóról az írott szóra való áttérés jelentős értékvesztést okoz a szövegekben. Martin Heidegger később a kézírást féltette a „bűnös” írógéptől, a televízió életszervező hatásának veszélyeiről mint a csendes szemlélődés elleni merényletről pedig már az 1940-es években részletes elemzést adott közre Thomas Merton trappista szerzetes. Napjaink szélsőségesen technológiafüggő életvitelét mégsem intézhetjük el annyival, hogy a korábbi újításokból sem kerekedett katasztrófa. A Szilícium-völgyben ugyanis hatalmas mennyiségű tőke és tudás áll rendelkezésre az emberi tudatot manipuláló algoritmusok létrehozására és örökös továbbfejlesztésére, ami már össze sem hasonlítható az átlagember korábbi kitettségével.

Newport szerint a fokozatosság elve ezen a területen kudarcra van ítélve – egyetlen lépésben kell jelentős változást előidéznünk a mindennapjainkban, ha valóban szabadulni akarunk a digitális rabságtól. Koncepciója – amelyet jelentős részben Joshua Fields Millburn és Ryan Nicodemus módszereire épít – életünk három színterére összpontosít: a magányra, a beszélgetésekre és a szabadidőre. A „figyelemgazdaság” korában először teremtődik meg a lehetőség, hogy a Homo sapiens teljes egészében megfossza magát az abszolút egyedüllét élményétől, ezáltal a gondolatainkkal és érzéseinkkel való szembenézés lehetőségétől. Ennek feloldása – Nietzsche, Lincoln és Thoreau nyomdokain – csakis a hosszú séták bevezetésével elképzelhető. A személyes beszélgetéseket szerzőnk nagy sávszélességű kommunikációnak nevezi, amely sokkal inkább megfelel az ember evolúciós igényeinek, mint a közösségi média adatzuhataga. Sőt, a tetszik gomb folyamatos nyomkodása valójában elzár minket attól, hogy új impulzusokkal gazdagodjunk, hiszen ezzel tréningezzük tovább az algoritmust az addigiakkal megegyező tartalmak sokszorozására. A szabadidő dolgában a „tétlen munka­szünetek” helyett erőteljes és megerőltető szellemi és fizikai elfoglaltságokra buzdít a szerző. Szerinte „minél többet dolgozunk a szabadidőnkben, annál kevesebb munkát kell végeznünk ahhoz, hogy kiszabaduljunk a digitális örvényből”.

A nagy képen felül Newport számtalan egyszerű és konkrét módszert mutat be az értesítések kikapcsolásától az applikációk könyvtárakba rendezésén – ezáltal elérhetőségük lassításán – át a mindenféle képernyőtől mentes analóg szombatig. A digitális minimalizmusban semmi eget rengető zsenialitás nincs, csak józan ész, de pontosan erre van szükség az egész generációk életét kitöltő rideg és üres technológia ellen.

Cal Newport: Digital Minimalism. Choosing a Focused Life in a Noisy World. Penguin Books, 2019

A szerző Brain Bar Jövőfesztivál alapítója.