A fertőző betegségek gyakoribb megjelenése lesz az „új normális”
Utolsófigyelmeztetés
Arcul csapta az emberiséget a klímaváltozás az utóbbi jó egy évtizedben, s a legfrissebb tanulmányok szerint alig van esélyünk a globális éghajlati katasztrófa elkerülésére.
Keresztes Imre
A2010 áprilisában felrobbant Deepwater Horizon olajfúró platform lángjának, a Mexikói-öbölben messzire szálló sűrű fekte füstjének és a majdnem három hónapig a tengerbe ömlő 750 millió liter olajnak a látványa alighanem az egyik kijózanító jelképe lehetett a fosszilis energiaforráson alapuló gazdaság és iparosodás sötét oldalának. Egyben annak az évtizednek a kezdete is volt, amikor a világ óhatatlanul szembesült a fosszilis energiahordozók elégetésének – már évtizedek óta szajkózott, de figyelembe alig vett – következményével: a légkör felmelegedésével. De hiába a megannyi klímaváltozási és időjárási katasztrófa, illetve megalapozott tudományos elemzés és megállapítás, jó egy évtizeddel később, a napokban megjelent két fontos tanulmány is arra jutott, hogy azonnali és komoly erőfeszítéseket kell tenni a Föld megmentéséért.
a fertőző betegségek gyakoribb megjelenése lesz az „új normális”
E hónap elején tették közzé a klímaharc Nobel-békedíjas tudományos csapata, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) legutóbbi elemzésének harmadik, utolsó részét. A hétéves munka legfontosabb következtetése: azonnal cselekedni kell, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása legkésőbb 2025-ben tetőzzön, és utána radikálisan csökkenjen. Különben esély sem marad annak a célnak az elérésére, hogy az ipari forradalom kezdete óta tartó felmelegedés átlagos mértéke az évszázad végére ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot, miközben ebből már 1,2 megvalósult.
Elérkezett a tudósok által megfogalmazott „most vagy soha” pillanat ahhoz, hogy a szén-dioxid és egyéb káros gázok – például a metán – emissziója 2030-ra a felére csökkenjen, az évszázad közepére pedig elérjük a nettó zéró kibocsátást. Az IPCC szerint ehhez a kormányoknak, az üzleti szférának és az egyéneknek jelentős erőfeszítéseket kell tenniük. A „zöld átállás” mellett szükség van az új technológiák széles körű alkalmazására és a légkörben lévő CO2 lekötésére.
Ám a lehetetlennek tűnő feladat leggyengébb láncszeme mégis a cselekvés hiánya. António Guterres ENSZ-főtitkár szokatlanul nyíltan kijelentette: „Egy dolog, hogy egyes kormányok és üzletemberek mit mondanak, de mást tesznek. Egyszerűen fogalmazva, hazudnak. A következmények katasztrofálisak lesznek.”
Márpedig a tavaly Glasgow-ban tartott klímacsúcson és az azt követően tett új vállalások is csak arra elegendőek, hogy a felmelegedés valahol 1,9 Celsius-foknál vagy épphogy 2 fok alatt álljon meg – írja az a friss tanulmány, amely a Nature tudományos folyóiratban a múlt héten jelent meg. Ez a glasgow-i ígéretekről szóló első átfogó szakmai elemzés. Megállapítja, hogy ez a kétfokos felmelegedés is az éghajlat jelentős változásával jár. A még hevesebb és gyakoribb viharok, a tengerszint emelkedése, a korallok pusztulása, a gleccserek és sarki jégtáblák olvadása, a tartósabb hőhullámok, állat- és növényfajok kihalása, a fertőző betegségek gyakoribb megjelenése lesz az „új normális”.
Malte Meinshausen, a Melbourne-i Egyetem klímakutatója, a tanulmány fő szerzője közölte, nincs hibahatár, a szén-dioxid-emissziót legalább a vállalásoknak megfelelően kell csökkenteni, mert igen jelentős a különbség a másfél, illetve a kétfoknyi felmelegedés okozta károk között. A tudósok nagy többségének egyöntetű véleménye, hogy ez az évtized, illetve azon belül is a következő három év létfontosságú.
A cselekvés bátorításához elég csak visszatekinteni az utóbbi bő egy évtizedre, amely a XIX. században kezdődött mérések óta a legmelegebb volt. Például a Nyugat-Európán végigsöprő hőhullámok rekordhőmérsékleteket okoztak az utóbbi pár évben Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban és másutt, majdnem megközelítve az 50 Celsius-fokot.
A melegebb déli óceánok csak erősítették a hurrikánokat, tájfunokat. A Fülöp-szigetekre 2013-ban lecsapott Haijan ciklon tízméteres hullámokkal és óránként 320 kilométeres széllökésekkel óriási pusztítást végzett. A tájfun ereje megdöbbentette a világot, hogy aztán 2017-ben az USA-ban egy hónapon belül három – két ötös és egy négyes erősségű – hurrikán is megmutassa a természet pusztító erejét. Puerto Rico sötétségbe borult, ami az USA leghosszabb áramkimaradásaként majd egy évig tartott.
Kalifornia történetének leghosszabb, 2011-től 2019-ig húzódó száraz időszaka tökéletes körülményeket teremtett a legpusztítóbb infernókhoz. Az erdő- és bozóttüzek Szibériában – még a térség északi sarkkörön túli térségeiben is – korábban soha nem látott méreteket öltöttek. Európa tavaly tapasztalta meg a második legsúlyosabb erdőtűz évadát, az első 2017-ben volt. Mindkét esetben több mint egymillió hektár növényi vegetáció égett el. És tűz után víz: a hirtelen lezúdult csapadék a világ több pontján óriási áradásokat okozott; csak idén Ausztráliában, Szudánban és Dél-Afrikában rekordmennyiségű özönvíz pusztított.
Míg évtizedekkel korábban az emberek főként a távoli sarki jégsapkák olvadása kapcsán hallottak a klímaváltozásról, a tudósok által nem kis részben a felmelegedéssel magyarázott időjárási anomáliákat már egyre többen a saját bőrükön tapasztalhatják meg. Az olvadás persze továbbra is tragikus, amire 2019-ben Izland különös módon hívta fel a figyelmet. Temetést rendeztek az eltűnt Okjökull gleccsernek, amely a szigetországban a jégmezők közül a felmelegedés első áldozata volt. A helyére került emléktáblán a jövő nemzedékeknek szánt üzenet olvasható: „A következő kétszáz évben ez a sors vár minden gleccserre. Tudjuk, mi történik, és azt is, mit kell tenni. De majd csak ti fogjátok tudni, megtettük-e.”
Az utóbbi évtized klímaváltozásai egyre több embert érintenek: az IPCC idén februárban közzétett tanulmánya azt állította, hogy a Föld lakosságának több mint 40 százaléka – 3,3–3,6 milliárd ember – él olyan helyen, amely „jelentős mértékben sebezhető a klímaváltozás által”.
Döntő mozzanat volt a 2015-ös párizsi klímacsúcs, ahol először minden ország egyetértett abban, hogy válaszolni kell a kihívásra, és a résztvevők ott kötelezték el magukat először a felmelegedés lehetőleg 1,5, de maximum 2 Celsius-fokban történő korlátozásában. Az együttműködés azonban törékeny, mint azt az emberi tevékenység által okozott felmelegedést tagadó Donald Trump 2016-os amerikai elnökké választása, majd a klímaegyezményből a – Biden által mára visszavont – kivonulása is mutatta.
A klímaharc finanszírozására a gazdag országoknak megvannak a forrásaik, miközben a felmelegedés elsősorban a harmadik világ védtelenebb országait sújtja. De már 2016-ban az USA első „klímamenekültjeinek” nevezték a louisianai lápvidék Jean Charles-szigetén élő indián törzs kitelepített tagjait. A tengerszint-emelkedés miatt az őslakosok élőhelyének egy százaléka maradt a vízszint felett. A sziget nincs messze a Deepwater Horizon egykori helyétől. A tudósok megállapították, hogy az olajfolt jelentős kárt tett a mocsárvidék növényzetének talajt stabilizáló gyökérzetében, ezáltal pedig hozzájárult a part eróziójához, a lápos vidék víz alá süllyedéséhez.