Egyetlen hangsúlyos feltétele van annak, hogy újra embert küldjünk a Holdra, ez pedig a biztonság. Ha emiatt késedelmet szenvednek a tervezett indítások, akkor késnek. Erről beszélt a NASA vezetője, Bill Nelson, akit az amerikai űrhivatal 2023-as költségvetése ügyében hallgatott meg nemrég a washingtoni törvényhozás. A Trump elnök hivatali idejében, 2017-ben elindított Artemis-program nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy 50 évvel az Apollo-program után az Egyesült Államok újra embereket küldjön a Holdra – köztük az első nőt és az első színes bőrű űrhajóst –, valamint állandó űrállomást és földi bázist létesítsen égi szomszédunkon, amely egyúttal a 2030-as évekre tervezett Mars-küldetések előretolt ékeként is szolgálna. (A görög mitológiában Artemisz Apolló ikertestvére, innen az új Hold-program elnevezése.)
A céldátumok azonban – hasonlóan a korábbi nagy ívű tervekhez – folyamatosan tolódnak. A rakétarendszert (Space Launch System, SLS) és az űrhajósokat szállító Orion űrhajót a Hold körüli pályán tesztelő Artemis-küldetésre eredetileg 2020-ban, míg az új Holdra szállásra 2024-ben került volna sor. Most úgy áll, hogy az Artemis–I optimális esetben 2022. augusztus 23–29. vagy szeptember 2–6. között indulhat el, míg az első embereket a Hold felszínére juttató Artemis–III-küldetésre legkorábban 2026-ban kerülhet sor. A NASA szerint az – asztronauták nélküli – Artemis–I-küldetés tervezett időtartama 26 és 42 nap között várható majd.
A legnagyobb kihívást jelenleg az SLS tökéletes működése jelenti. A korábbi űrsiklóprogram alkatrészeit is hasznosító, 98 méter magas SLS-1-et az amerikaiak a következő generációs rakétarendszernek szánják, amelynek 1B-változata 110,9 méteres magasságával 30 centiméterrel nőne az Apollo-programban az első embereket a Holdra juttató Saturn–V fölé. Az Aerojet Rocketdyne, a Northrop Grumman, a Boeing és a United Launch Alliance közös munkájával fejlesztett SLS–1 26, míg a még gyártás alatt lévő 1B 37 tonna hasznos terhet tudna Hold körüli pályára juttatni.
A NASA két héttel ezelőtti bejelentése szerint a valaha készített legerősebb rakéta üzemképessége 90 százalékos. „A tervezett 128 funkcióból 13-at még nem sikerült megvalósítanunk” – közölte a floridai Kennedy űrközpont rakétarendszerekért is felelős részlegének műszaki vezetője, Phil Weber. Június 20-án ugyan sikerült üzemanyaggal teljesen feltölteni és ki is üríteni a kilövőállásra helyezett rakétát, ám egy új hidrogénszivárgási problémával is szembesültek, amelyet nem tudtak megoldani. A NASA-nál azonban optimisták, ugyanis jelezték, a teszt után az SLS-t és az Oriont a Kennedy Űrközpont összeszerelő épületébe viszik, ahol a rakétát és az űrhajót előkészítik a startra.
A Hold körüli pályára tervezett állandó űrállomás, a Gateway előkészületei sem zökkenőmentesek. Úgy tűnt, épp a napokban kell elcsúsztatni a Holdra tartó és onnan a Földre visszatérő asztronauták megállóhelyeként funkcionáló űrkikötő tervezett pályastabilitását ellenőrző műhold, a Capstone június végi indítását. Az amerikai űrhivatal korábbi tájékoztatása szerint az űrbe juttatásért felelős részleg, a Rocket Lab el akarta még végezni az utolsó rendszer-ellenőrzéseket a mintegy 25 kilogrammos járművön. A Capstone-t aztán végül mégis sikerült a tervezett időben Föld körüli pályára állítani, és július 4-én már arról tájékoztattak, megkezdte útját a Holdra. Az űrszondát – ami az alacsony energiafelhasználás miatt lassan jut el a Holdra – november 13-áig szeretnék Hold körüli pályára állítani, hogy megkezdhesse a körülbelül 9 hónapig tartó ellenőrző munkálatait.
Noha az Artemis-küldetés oroszlánrészét a NASA által fejlesztett saját eszközökkel, az SLS-sel, valamint a Lockheed Martin és az európai Airbus Defence and Space vállalatok gyártotta Orionnal hajtják végre, a programba a magánszektort is bevonták. Így az Elon Musk fémjelezte SpaceX is fontos feladatokat fog ellátni a programban. Az űrsiklók 2011-es nyugdíjazása után az Egyesült Államokban elsőként embert újra az űrbe juttatni képes vállalat – amerikai magáncégként az első, amely erre képessé vált – előkelő rangot vívott ki magának az alapítása óta eltelt 20 évben. Az elsősorban az amerikai hadsereg és egyéb – kommunikációs – cégek megrendelésére dolgozó Falcon Heavy hordozórakétájuk lesz az, amely két teherszállításra használt Dragon XL teherhajóval juttatja majd el a Holdra a Gateway első két modulját valamikor 2024-ben.
Kérdés persze, mindez mennyibe kerül. Három éve a NASA úgy kalkulált, összesen úgy 20–30 milliárd dollárba kerül majd újra embereket eljuttatni a Holdra. Ehhez képest az amerikai űrhivatal pénzügyei felett is őrködő főfelügyelő, Paul Martin szerint 2025-ig a teljes Artemis-program mintegy 93 milliárd dollárt fog felemészteni. Az elmúlt tizenegy évben csak az SLS-fejlesztések mintegy 23 milliárd dollárba kerültek a NASA-nak, amely a 2023- as költségvetési évre 7,5 milliárd dollárt kapott az Artemisre. Összehasonlításképp, a teljes Apollo-program mai árfolyamon számolva 174 milliárd dollárjába fájna az Egyesült Államoknak.
Noha a visszatérést a Holdra a demokraták és a republikánusok vállvetve támogatják, azért egyes politikusok felhúzzák a szemöldöküket, ha az elszálló költségekről esik szó – amelyek az elmúlt hat évben mindig magasabbak voltak az előzetesen kért forrásoknál. A CNN témával foglalkozó összeállítása szerint azonban bárhogy alakuljon is a büdzsé, a NASA-nál nagyon eltökéltek, hogy ebben az évtizedben mindenképp visszatérjenek a Holdra.
Az elszántságot mi sem jellemzi jobban, mint az 1986-ban a Columbia űrsikló fedélzetén kongresszusi képviselőként űrmisszióban is résztvevő Bill Nelson washingtoni meghallgatásán mondott szavai: „Vissza fogunk térni a Holdra, ám ezúttal azért megyünk, hogy tanuljunk, hogy ott maradjunk, és hogy új rendszereket, új technológiákat, új technikákat fejlesszünk ki, amelyek lehetővé teszik az életet egy számunkra ellenséges környezetben. Mert ahhoz, hogy a Marsra menjünk, mindezeket még el kell sajátítanunk.”
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/27. számában jelent meg július 1-jén.